house36

Egy szakma, amivel milliókat kereshet!

Sokáig nem volt túl kedvező a megítélése, a piac tisztulásának következtében azonban egyre inkább emelkedik a presztízse az ingatlanértékesítőknek, különösen a mostani gazdasági helyzetben, amikor számtalan eladó lakás kínálja magát a piacon, vevő viszont annál kevesebb. A jó szakember ilyenkor csodákat is tehet. Ingatlanozni tehát most sem késő elkezdeni, ám ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, nem árt néhány tanácsot megfogadni.

Korábban már sok cikkben foglalkoztunk azzal, mi a teendő munkanélküliség esetén, vagy éppen akkor, ha egyszerűen úgy tűnik, hogy a munkába fektetett energia nem igazán térül meg a havi fizetésben. A mostani gazdasági helyzetben kevés a lehetőség a szakmaváltásra és az előrelépésre, ráadásul egyes cégek és pozíciók esetében hosszú sorok várakoznak a bejárat előtt felvételre. Az ingatlanértékesítő azonban a maga ura, kellő szorgalommal és energiával lényegesen többet kereshet, mint akár egy multicég középvezetője.

Szinte bárki belekezdhet, de…

Az ingatlanos cégek általában nem támasztanak túlzottan kemény feltételeket a leendő értékesítőkkel kapcsolatban, ám néhány alapelvárás azért létezik. A legtöbb helyen szükséges az érettségi, a jó kommunikációs képesség valamint a számítógép legalább felhasználói szintű ismerete – és természetesen a kitartás. A legtöbb helyen lehetőség van arra, hogy az újdonsült értékesítő egy irodában egy asztalt és egy számítógépet birtokoljon, ami egy telefonnal kiegészítve máris elegendő az induláshoz.
Eltérő szokott lenni a foglalkoztatási forma: sok helyen alapfeltétel a számlaképesség, megint mások bejelentik a munkatársakat, de ez viszonylag ritka a piacon. A munkaidő általában kötetlen, hiszen lakást a nap bármely órájában el lehet adni (sokan nem is hinnék, hogy van olyan értékesítő, aki még december 31-én este 9-kor is ingatlanokat mutogatott, mert ügyfele akkor ért rá), de jellemzően nem jár az irodai környezetben megszokott stresszel.

Mennyit lehet keresni?

Elvileg nincs felső határ – aki ügyes nagyon komoly bevételekre tehet szert, kérdés persze, hogy melyik irodánál és milyen jutalékkal dolgozik. Ismertek olyan közvetítők, akik havonta milliós nagyságrendű bevételt produkálnak, ennek eléréshez természetesen kitartó munka és a terület alapos ismeret szükséges, de egyáltalán nem lehetetlen – akár egyetlen ingatlan eladása után is összejöhet.

Általában persze az indulás kicsit nehezebben megy – ez csak akkor gond, ha semmilyen alapjuttatás nincs, csak annyi a kereset, amennyi az eladások után érkezik. Léteznek azonban kivételek is: néhány ingatlanközvetítőnél havi fix juttatást is fizetnek, így addig sem marad kenyér nélkül a közvetítő, amíg elindul az üzlet.

A közvetítőirodák jellemzően 2-5 százalék közötti jutalékkal dolgoznak, mely attól függően oszlik meg, hányan voltak benne az üzletben. Optimális esetben – és a piacon a kisebb-közepes irodáknál jellemzően használt 3 százalékos jutalék esetén – ha az ingatlanra a megbízást és az adásvételi szerződést is ugyanaz az értékesítő kötötte, akkor egy 20.000.000 forintos ingatlan után 600.000 forint jutalék érkezik be a kasszába. (A gyakorlatban ebből még az iroda levesz bizonyos költségeket, ám egyetlen ilyen lakás eladása után is igen szép összeget lehet zsebre tenni). Ha többen vannak az üzletben, az összeg arányosan kevesebb, de az aktívan értékesítők közül általában kevesen panaszkodnak anyagi gondokra.


Kicsinél vagy nagynál érdemes kezdeni?

Ingatlanértékesítői állást manapság sok cég hirdet. A legtöbb helyen nincs alapfizetés, csak jutalék – szerencsés esetben ez könnyen jön, kevésbé jó csillagállás esetén tovább lehet állni egy házzal. A kis irodák általában barátságos, családias hangulatúak, inkább csak egy-egy specifikus területtel foglalkoznak, alacsonyabb jutalékkulccsal dolgoznak - viszont adott esetben igen jól lehet keresni, hiszen kisebb a belső konkurencia, és havi alapfizetés is elfordulhat.

A komoly hálózatoknál nagyobb az iram, rengeteg az értékesítő, még egy-egy irodán belül is. Ez nem feltétlenül hátrány, sokkal több ingatlan „áramlik át” a rendszeren, a szabályozás azonban sok esetben kötöttebb. Egyes értékesítők a kicsi barátságos irodákra, mások a nagy cégekre esküsznek, ezzel kapcsolatban elég vegyes a kép.

Belekezdeni mindenesetre megéri – veszíteni igazából semmit nem lehet, aki pedig rákap az ingatlanozás „ízére” hamar egész csinos jövedelmet tud félretenni. Bárhova is csatlakozunk, alaposan olvassuk át a szerződési feltételeket, illetve próbáljunk némi információt gyűjteni az adott iroda elsődleges célterületéről, milyen a piac, milyen értékű lakások forognak – ebből már sok mindenre lehet következtetni.

( forrás: www.mfor.hu )