house36

Komoly fejlesztés előtt áll a kecskeméti közlekedés!

0,5 perc olvasás

Júniusban kezdetét veszi a már régóta tervezett körforgalom építése az aluljárónál a Bem utca – Kurucz körút- Szolnoki út csomópontjánál.
Az építkezés ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítania az erre járóknak! 
„A feladat rendkívül összetett, hiszen szükség van a közművek átépítésére is, ezért jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani.
Tény, hogy ez néhány hónapig kellemetlenséget okoz majd a közlekedőknek, a végeredmény érdekében azonban szükség van az érintettek türelmére, megértésére”


– mondta el Takács Valentina, az önkormányzat kommunikációs vezetője.

„A beavatkozás becsült ideje 15-16 hónap. A kivitelezés előreláthatólag 2018 júniusában indul!”

A beruházásnak köszönhetően a forgalom dinamikusabb lehet, eddigiekben a reggeli és a délutáni csúcsban a kereszteződésben nem volt ritka a 10-15 perces várakozás.

Akik nap mint nap ezen az útvonalon jártak a belváros irányába a Ceglédi úton, a Vacsiközön keresztük, vagy a Műkertvároson keresztül kerülhetik el az építkezést.

Az Önkormányzat kéri a lakosság türelmét, hiszen a végeredmény a környék lakosai számára mindenképpen hasznos lesz!
 
forrás: HOUSE36, baon.hu

2018-04-25