house36

Fontos változás előtt a CSOK! Jó, ha tudja!

1 perc olvasás

Március közepétől fontos változás lép életbe a családok otthonteremtési kedvezményét illetően. 
Az egyik nagy újdonság, hogy már használt lakás vásárlásánál sem szempont, hogy van-e másik ingatlantulajdonunk!  
Új lakás vásárlása esetén eddig sem volt akadály, ha van a nevünkön ingatlan, korlátozás nélkül igényelhettünk CSOK-ot.

Használt lakás vásárlás és bővítés esetén azonban volt egy olyan szabály, hogy a CSOK-os lakáson kívül csak olyan ingatlannak rendelkezhettünk, amiben a tulajdonjogunk nem haladta meg az 50%-ot.

A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy azon a lakáson kívül, amire a CSOK-ot igénybe vettük, nem lehetett olyan ingatlanunk, aminek legalább a fele a tulajdoni lap szerint is a mi nevünkön volt.

A lakások számát illetően nem volt megkötést, vagyis bármennyi lakásunk lehetett, a lényeg, hogy az 50%-os korlátot ne haladjuk meg. 
 
Az új rendszer jóval egyszerűbb lesz, hiszen a megszűnik az 50%-os korlát, így a használt és új építésű ingatlanok esetében is igényelhetünk CSOK-ot, függetlenül más ingatlantulajdonunktól. 

Egy fontos megkötés azonban maradt a használt ingatlanok vásárlásakor.

A bankok az elbírálás során ellenőrzik, hogy a szerzéstől számított 5 éven belül volt-e eladott ingatlanunk.

Amennyiben igen, akkor annak teljes értékét be kell forgatni az újonnan vásárolt ingatlan árába, CSOK-ra csak ezen felül lehetünk jogosultak.  

forrás: HOUSE36, Bankmonitor

2018-03-06