house36

​Ez lenne a jövő? 3D nyomtatóval „építenek” lakóházat!

1 perc olvasás

A hollandiai Eindhovenben készülhetnek a világ első olyan lakóházai, melyeket kőművesmunka helyett 3D nyomtató segítségével valósítanak meg. 
Az így készülő öt házat jövőre dobják a piacra, és ezek közül a legkisebb iránt – nappali + 2 hálószobás otthon – már húsz család mutatott komoly érdeklődést a látványtervek alapján.

„A Van Wijnen holland építőipari cég az Eindhoveni Műszaki Egyetemmel közös Mérföldkő programnak nevezett fejlesztése megoldást kínál a szakképzett kőművesek hiányára az országban, csökkenti az építési költségeket és a környezeti károkat is a kevesebb cement használata által” – közölte Rudy van Grup, a cég menedzsere.



Az ingatlanoknak csak a külső és belső falai készülnek a nyomtatóval, de mire az ötödik otthon is felépül - ami egy háromszintes ház lesz-, a szakemberek azt remélik, a szennyvízcsatornát és más tartozékokat is képesek lesznek elkészíteni 3D-s nyomatóval.

A fejlesztés egyébként azt is lehetővé teszi, hogy a falakba beépítsék a világítás, a fűtés és a biztonsági berendezések működtetéséhez szükséges vezeték nélküli érzékelőket, így a végeredmény „okos ház” is lehet.

A cég vezetője szerint a technológia szépsége, hogy olyan lakóházak építését is lehetővé teszi, amelyek mindenben megfelelnek a vásárlók ízlésének.

Az Eindhoveni Műszaki Egyetem egyébként élen jár a 3D-s nyomtatás építőipari alkalmazásában: tavaly az ő szakembereik építették fel a világ első 3D-s nyomtatással készült kerékpáros hídját!

Az építés során használt 3D nyomtató tulajdonképpen egy hatalmas robotkar a végén egy fecskendővel, amely kilövelli a tejszínhabhoz hasonló állagú cementet.

„Ezt az anyagot az építész tervei szerint formázzák, egyik réteget a másikra húzzák, hogy falat emeljenek és növeljék szilárdságát. Nincs szükségünk zsaluzásra, és nem fogunk több cementet felhasználni a szükségesnél" - magyarázta Van Gurp.








 
forrás: HOUSE36; realista.hu; képek: 3dprintedhouse.nl, Houben/Van Mierlo Architecten

2018-06-12