house36

​Eljött az idő! Lezárják az aluljárót!

fél perc olvasás

Várhatóan november 15-től december 23-ig teljes szélességében lezárják a Szolnoki úti aluljárót Kecskeméten. Hétfőn 17 órától lakossági fórumot tartanak a témában a Gáspár iskolában.
Az 1,2 milliárd forintos nagyberuházás most induló második üteme érinti majd a legrosszabbul a kecskemétieket, hiszen a város egyik legforgalmasabb csomópontja bő egy hónapig teljes lezárásra kerül.

Takács Valentina, az önkormányzat kommunikációs vezetője elmondta: november 15-én hajnalban zárják le az aluljárót, de már a megelőző napokban is táblával figyelmeztetik erre az autósokat.

Az előzetes tervekkel ellentétben a buszok sem közlekedhetnek majd az aluljárón keresztül, a gépek és az építési törmelék miatt ez megvalósíthatatlan lenne. A korábban közölt információk szerint erre az időszakra a volt KTE-pálya melletti szervizutat is lezárják.

Cikkünk írásakor a DAKK Zrt. még nem közölt információt a megváltozott menetrendekről.

A Hunyadivárosból érkező autósok a Ceglédi úton, valamint a Műkertvároson keresztül kerülhetnek.


kép: Bús Csaba

2018-11-09