house36

Akár milliós bírságot kaphatnak a ház- és telektulajdonosok!

2 perc olvasás

Az új tűzvédelmi előírások komolyan szabályozzák és szankcionálják a belterületi ingatlanoknál keletkezett hulladékok égetését. 
Az új tűzvédelmi előírások komolyan szabályozzák és szankcionálják a belterületi ingatlanoknál keletkezett hulladékok égetését.
A szabályzat értelmében ugyanis TILOS a használat során keletkezett hulladék szabadtéri égetése, és aki ezt megszegi, nagyon komoly bírságra is számíthat.

 
A jelenleg is érvényes Országos Tűzvédelmi Szabályzat bő három évvel ezelőtt, 2015. március 5-én lépett hatályba, mely nagyon fontos előírásokat fogalmaz meg.
A lakosság számára az egyik legjelentősebb ezek közül, hogy az élet és értékvédelem jegyében
 
a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése szigorúan TILOS!
 
Az égetés csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehetséges. Amennyiben a helyi önkormányzat nem alkotott égetési szabályzatot, a belterületi égetés tilos.
A külterületi ingatlanok vonatkozásában az OTSZ az irányított égetést lehetővé teszi, de azt előzetesen a tűzvédelmi hatóság engedélyéhez köti, mely azonban nem mentesít az egyéb engedélyek beszerzése alól.

Viszont a helyi szabályok sem jelentik azt, hogy bárki gátlástalanul felhalmozhatja a kertjében, például az elszáradt rőzsét, avart.
A Tűzvédelmi Szabályzat szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól, és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani. Akit pedig szabálytalanságon érnek, komoly pénzbírságra számíthat.
 
A bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti!
 
A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult.
A tűzvédelmi bírság megfizetése ugyanakkor nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól.
 
 
forrás: H36, penzcentrum.hu; kép: maxpixel

2018-03-17