house36

​A fejlesztés, amit mindenki várt – négysávos lehet az Izsáki út

1 perc olvasás

A város egyik fő ütőerének számító útvonal leginkább a reggeli és délutáni órákban gyakorlatilag teljesen megbénította a közlekedést, ez azonban hamarosan megváltozhat. 
​Tíz év. Eddig tartottak az előkészületek a beruházására és a tervezési szakasz most a célegyenesbe ért.
Ha májusban minisztériumi döntés születik a forrás biztosításáról, indulhat a kivitelező keresése, a projekt tényleges megvalósításának kezdete azonban eddig ismeretlen.

Csütörtökön lakossági fórum keretében mutatták be a résztvevőknek a fejlesztés részleteit.

A beruházás keretében turbókörforgalom épül majd a Szil-Coop közelében, a Sport utcai leágazásnál, illetve az Auchan után a benzinkút közelében is.

A Vízmű utca és az Auchan közötti, mintegy másfél kilóméteres szakaszon új, 2x2 sávos utat építenek, további 3,5 kilométert teljes felújításnak vetnek alá.

Az újjáépítés során a közműhálózatot is korszerűsítik.
 
A projekt három ütemben valósulhat meg.

Elsőként az ÉZI közelében található vasúti átjáró és a Vízmű utca közötti szakasz, másodikként a Katona gimnázium és a vasúti átjáró, harmadikként pedig a Vízmű utca illetve az M5-ös autópálya közötti rész fog megépülni.

A négysávosítás miatt ez utóbbi a legkritikusabb szakasz, mivel itt 56 ingatlanrészt kisajátítanak, illetve 29 épületet el is kell bontani.

A kisajátítások részleteiről egyelőre nincs részletesebb információ, de a lakossági fórumon a jelenlévőket biztosították arról, hogy minden érintett ingatlantulajdonossal személyesen fognak megegyezni.

A gördülékeny közlekedési lehetőség akár a forgalom növekedését is eredményezheti, így a tervek szerint az út menti ingatlanok tulajdonosai támogatást kapnak a nyílászárók hangszigetelésére illetve cseréjére.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt projekté nyilvánított beruházásról lesznek még hasonló lakosságtájékoztató rendezvények.

A kivitelező munkák kezdetéről nem hangzott el konkrét időpont, csupán annyit lehet tudni, hogy egy-egy ütem megvalósítása akár 1-3 évet is igénybe vehet. 

Mit jelenthet a fejlesztés ingatlanpiaci szempontból?

Az Izsáki út négysávosítása és ezzel a közlekedés egyszerűsítése még elérhetőbbé teheti a lakosok számára a külső városrészeket és az agglomerációt. Kadafalva, Hetényegyháza, Felsőszéktő, Szarkás, és a jelenleg óriási változáson áteső Homokbánya is népszerűbbé válhat az ingatlankeresők körében. 

Egy esetleges keresletnövekedés ezeken a területeken az árak minimális emelkedését is eredményezheti. 


forrás: HOUSE36, hiros.hu